Nem régen olvastam róluk az "Így szerettek ők" c. könyvben, és nagyon megfogott a történetük.
A húszéves Nemes Nagy Ágnes harmadéves magyar, latin és művészettörténet szakos egyetemista volt, amikor 1942-ben egy barátnője bemutatta neki a huszonnégy éves fiatal jogászt, Lengyel Balázst.
Egy Apponyi téri presszóban találkoztak először. Balázs nem akart a jogi pályán maradni, az irodalom érdekelte. Tudta, hogy a fiatal lány verseket ír, de mégis szépsége ragadta meg.
Ágnest zavarta, hogy a férfi nem a művei iránt érdeklődik. Első közös sétájukon, az Állatkertben verseiből szavalt Balázsnak, aki végül ettől szeretett bele.
Pedig nem volt egyszerű a helyzet, Ágnesnek volt vőlegénye. Vele is ugyanaz volt a baj: a lány szépsége fontosabb volt neki, mint a versei. Balázs versszeretete megtette a hatását, Ágnes mellette döntött.
Korábban egyetlen férfi iránt rajongott, aki maga volt az irodalom. A 40-es évek elején elküldte verseit Szerb Antalnak, aki válaszlevelében további írásra biztatta. Egyfajta mester-tanítvány viszony jött létre köztük, de Ágnes plátói szerelmet is táplált Szerb iránt. Gyakran telefonáltak egymásnak, még azután is, hogy Balázs és Ágnes megismerkedtek.
Szerb, aki tapintatos ember volt, felajánlotta a lánynak, hogy ha nem akarja, hogy udvarlója féltékeny legyen, csak hívja őt a telefonban nyugodtan Marikának... :-)
Nem sokkal később Balázst besorozták katonának, Ágnessel egy rövid szabadságolás idején házasodtak össze.
A tanítvány és mestere soha többet nem találkozott..
Szerbet munkaszolgálatra vitték és meggyilkolták...
A háború után Kékgolyó utcai lakásuk lett az irodalmi élet egyik központja. Számos költő és író vallotta meg később, hogy Ágnes szépsége és intellektusa az első találkozásokon bénítóan hatott rá. Azt mondják egy rövid időre minden hozzájuk járó költő beleszeretett. Vas István férfiölő bestiának nevezte, Pilinszky pedig közölte vele, hogy feleségül veszi, és nem érdekli, hogy már férjnél van.
Neki vitte el soronként a készülő Apokrifot, és aztán Nemes Nagy véleménye alapján írta át.
A költőnő a felé áramló érzelmeket empátiával kezelte, szeretettel tűrte, de sosem viszonozta.
Egész életében zavarta, ha csinos nőként tekintettek rá, megsemmisítette azokat a fiatalkori fényképeit, amelyeken különösen szép volt.
Tudatosan a szellem embere akart lenni, Szerb Antal és Babits Mihály irodalmi örökségének a folytatója lett, a Nyugat negyedik nemzedéke egy személyben.
Balázzsal mégis elváltak egymástól. 1956-ban Lengyel Balázs a forradalomban való tevékenységéért börtönbe került.
Életük végéig barátságban maradtak, Balázs újra megnősült, Ágnesnek nem volt többé szoros kapcsolata senkivel.
Személyes érzelmeit csak egyszer tárta fel mások előtt.
Egy nemzetközi írókonferencián Jeruzsálemben járt, ahol a szünetben néhányan elmentek megnézni a siratófalat.
"-Megérinthetem?" - kérdezte kísérőjétől. "-Tudod, Szerb Antal helyett."
És elsírta magát, miközben megérintette a falat...
Félelem (részlet)
"Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,
fordíts egyet a Göncöl-szekeren
szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen -
s maradj velem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése