A kőasszony története

Ki ne hallotta volna a Thököly úton élők közül a „kőasszony” történetét, aki több mint száz éve áll a 61-es szám alatti ház befalazott erkélyén, szerelmére várva?

A legenda szerint „az első világháború idején a lakásban egy fiatal házaspár élt. A férfinak a háború alatt a frontra kellett utaznia. Ifjú felesége hűségesen várta, míg egy nap a férfi halálhírét hozták, amit a felesége nem hitt el. Úgy érezte, hogy a férfi él, és egy napon hazatér hozzá. Attól kezdve minden nap minden percét az erkélyen állva töltötte, és várta, hogy a szeretett férfi hazatérjen.




Akkoriban spanyolnátha-járvány tombolt, és a fiatalasszony is megbetegedett. Utolsó leheletéig várta haza szerelmét, végül az erkélykorlátra támaszkodva, az utcát fürkészve érte a halál. Nem tudhatta meg, hogy reménye beigazolódott: halála után egy nappal férje hazatért a frontról.

A megözvegyült tiszt vigasztalhatatlan volt. Mély fájdalmában szobrot állíttatott hűséges kedvesének, az erkély ajtaját pedig befalaztatta, hogy többé senki ne léphessen ki rajta.

Az a bizonyos fehér ruha. Microblog.

Ma reggel amikor felébredtem, különös érzés kerített a hatalmába.
Valószínűleg butaság. :)
Már több, mint egy évvel ezelőtt volt rajtam az a fehér ruha amit ma is viselek.
Nincs igazából jelentőssége, hogy miért és hol volt rajtam.
Egyszerűen csak azt szeretném ezzel érzékeltetni, hogy bizonyos dolgok akár jelen esetben ruhadarabok is milyen emlékeket hordoznak magukban. Azóta sem volt rajtam egyébként....
Talán megszerettem volna őrizni, az emlékét az által, hogy nem veszem fel egy darabig.
Nagyon szeretem ezeket az emlékeimet. A legszebbek. Néha könnyek szöknek a szemembe, de nem a szomorúság könnyei ezek. Hanem a boldogságé.
Akkor ez a ruha egy olyan apró, jelentéktelen emléket őrzött... Most pedig?
Biztosan súlyos ilyen dolgokat kijelenteni, de most pedig olyan mély dolgokat őriz egyetlen fehér ruhadarab....
Bár sose fakulnának meg ezen napok csillogásai, és sosem sötétednének el.
A szívem örül... Elmondani sem tudom, hogy mennyire.
Xoxo

Végtére is: boldog vagyok.

Annyi minden történt, a közel egy hónapban.
Új munkahely, nehezen szoktam meg a pörgést, és a teljesen más életritmust. De így a végére egyre jobban belejöttem.
Sok szomorú dolog keresztezte a napjaimat, ettől függetlenül.
Hiányzott/ hiányzik a régi megszokott kerékvágás. Sokat sírtam.
Nem szeretnék többet, sokáig nem, még....
Ha belegondolok abba, hogy a negatív érzések mellett, viszont mi van a szívemben....
Az csudajó. Lehet, hogy csak egy kis morzsányi, de ha figyelek a szívem rezgéseire, akkor az hatalmas boldogsággal tölt el.
Ezen gondolatok színesítik az olykor sötét órákat.
 Imádom ezt az érzést, sokáig szeretném hallgatni a szívemet ezen dallamát.

A régi nyíregyházi zsinagóga

Nagy magányomban otthon, óriási könyvet találtam.
Felbermann Endre: Emlékek a múltból: A korabeli Nyíregyháza képekben c. könyvét.

Amiben az egész város 1850-1944-ig korabeli képgyűjteménye található. Nagyon örültem, amikor megtaláltam a zsinagógánkról is azt az egy oldalt.

Néhány információ a szép zsinagógáról:

A status quo hitközség zsinagógája 1880-ban épült.
A tervezés és az előkészítés munkálataiban Horváth Gyula városi mérnök is részt vett.
Az építkezés fő szervezője Haas Móricz a terménycsarnok társaság egyik alapítója volt.
1880. szeptember 5-én avatták fel.
1944 októberében a visszavonuló németek elpusztították. 

Ha ma szembeállunk a Bárczi Gusztáv nevét viselő gyógypedagógiai intézettel, akkor annak két szélén egyforma, egyemeletes épületeket látunk:
ezek voltak az izraelita hitközség elemei iskolái.
Az új, a középső kétemeletes épületrész helyén, jóval beljebb állt a zsinagóga.

Az első iskolaépületet 1868-ban építették, mely földszintes épület volt és 1890-re már szűk lett.
A zsinagógától jobbra lévő egyemeletes, 4 tantermes iskolaépület 1897 októberében lett kész.
A tervezést és az építést Király Sándor végezte. A bővítésre 1909-ben került sor, mely az 1897-ben épült
iskolához csatlakozott és az udvar felé nyúlt be.
A terveket Baruch Jenő készítette el, és 1929. november 24-én avatták fel.
Minden építkezés Nyíregyháza város anyagi hozzájárulásával valósult meg.
1944-ben "néma" lett az iskola és soha többé nem tanultak itt zsidó gyerekek.
1953-ban végleg állami tulajdonba került minden épület.

A ma is meglévő másik, ortodox zsinagógát 1924-ben építették, mely '32-re lett teljesen kész és az akkor Kis, mostani nevén Mártírok terén található.
Tervezője Baumhorn Lipót, a korszak legjelentősebb zsinagóga tervezője és építője.
Az építkezésért felelős személy Tutkovics Ferenc nyíregyházi építőmester volt, akit Menczy Henrik követett.
Az építkezésen Balczár István, Soltész János, és Tóth Pál mesterek is dolgoztak, a vakolást Huray Dániel végezte el.

A szerelem bilogógiája

Úgy gondolom, hogy nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy mindenkit érdekel a tény, hogy hogyan is megy végbe az agyunkban, testünkben a szerelem biológiája.
Íme néhány, fontos megállapított tény: 

A kultúrantropológiai vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a szerelem univerzális emberi jelenség, mi több, állatok megfigyelése alapján tudjuk, hogy a szerelem mind a madaraknál, mind az emlősöknél megfigyelhető. Evolúciós vizsgálatok alapján a szerelmet a szaporodás egy fontos, biológiailag "előrehuzalozott" funkciójának tekintjük.
A szerelmes állapot jellemzőit a költők már évezredek óta leírták, ám a szerelem agyi folyamataira csak az utóbbi évek kutatásai világítanak rá.

A szerelemkutatás a szerelem és kötődés folyamataiban kiemelkedő szerepet tulajdonít több fontos agyi ingerületátvivő anyagnak és hormonnak. Az agyi jutalmazórendszer ingerületátvivő anyaga a dopamin. A dopamin a közelítés, "zsákmányszerzés", "vágyakozás" szubsztrátuma, fontos szerepe van a megkívánásban, a kitartó udvarlásban. A meghódítás okozta dopaminszint emelkedés örömérzést, eufóriát okoz, erre könnyű "rászokni".

A szerelemben megfigyelhető nyugtalanságot, csökkent étvágyat és alvásigényt, a szerelmesre beszűkült figyelmet részben a magas dopamin, de részben a magas noradrenalin szint okozza. A szerelemnek kényszeres vonásai is vannak: a szerelmes állandóan szerelmével foglalkozik, emlékeket gyűjtöget róla, róla akar állandóan beszélni, a szerelmes, mint kényszergondolat mindenféle tevékenységébe állandóan betör. Kényszerbetegségben fontos szerepe van a szerotoninnak. Amikor kényszerbetegeket hasonlítottak össze szerelmesekkel, egyaránt alacsonynak találták szerotonin szintjüket. 

A szerelemben és nemi vágyban mindkét nemben fontos szerepet játszik a tesztoszteron. Ennek kapcsán sajátos folyamatok figyelhetők meg a szerelem tartós kapcsolatba átnövése során. A szerelem előreprogramozottan 2-3 évig tart, s ha ez alatt nem alakul ki kötődés, a kapcsolat előbb-utóbb elhal. A szerelem során magas a tesztoszteron szint, ám amint a kötődés kialakul, a tesztoszteronszint lecsökken. Ez megmagyarázza, miért lanyhul sok embernél a nemi aktivitás a megállapodott kapcsolatban: ez teszi lehetővé, hogy az emberek többé már ne csak egymás után vágyakozzanak, hanem képesek legyenek gyermekeiket nevelni, dolgozni járni, stb. Érdekes mód, megromlott házasságban vagy váláskor a tesztoszteronszint ismét megnő, jelezve, hogy a felek készek egy új szerelemre.

Írja hasonlóan sorait Sz.G.
Egy másik, ám hasonló elmélet: 

 Ha valaki szerelmes lesz, az agyban emelkedik a fenil-etil-amin (PEA) szintje, és nem kevesebb, mint 18 hónapig magasabb is marad. A "nagy szakítások" utáni depressziót a PEA csökkent vérbeli szintjével magyarázzák. A szerelmesek egymásra találását kísérő külső jelekért: pirulás, tenyérizzadás, szaporább szívdobogás, kellemes eufória (felfokozott kedélyállapot) elsősorban az agysejtekben termelődő PEA a felelős. Ezt a vegyületet „szerelmi szubsztanciaként” vagyis a szerelem lényegeként is szokták emlegetni.
A noradrenalin mennyisége is emelkedik a szerelmesek agyában, ami viszont adrenalin képződéséhez vezet. Ez utóbbi az oka a gátlásos szerelmesekre oly jellemző izgatottságérzésnek, verejtékezésnek, remegésnek, ökölbe szorult gyomornak.
Ha a szerelem lázának tünetei emlékeztetnek a kábítószerek által előidézett földobódásra, annak az az oka, hogy a szerelem, mint Anastasia Toufex is megállapította, toxikus állapot. Az agyban természetes úton kiválasztódó vegyi anyagok ugyanazokat a hatásokat váltják ki a szervezetben, mint a mesterségesen előállított stimulánsok. A legújabb kutatások szerint a dopamin szint emelkedése téves képzeteket idézhet elő (a szerelem tárgya a legszebb nő, illetve a legelegánsabb férfi a világon) ugyanakkor a PEA, amely közrejátszik a romantikus szenvedélyek felkeltésében, bizonyos mértékig hallucinogén.
Amikor a szerelem bódulata bekövetkezik - valójában felborul a biológiai egyensúly. A
szervezet védekezésképpen ellenanyagokat kezd termelni. Ennek hatására előbb-utóbb toleránssá válunk a külső hatásra termelődő toxikus anyagok iránt. Az a pillantás, simogatás vagy szoknyalibbenés, ami valamikor kiforgatta sarkából a világot, fokozatosan visszaadja helyét a fizikai törvényszerűségeknek. Mint ahogy személyenként változó a kémiai reakció foka, ugyanúgy különböző ideig tart a szerelem kábulatából való ocsúdás. A szerelem ugyanis a híresztelés ellenére nem tart örökké. Általában 1-3 max 5 évre tehető a leglángolóbb időszak.

Remélem segíthettem, ebben a néhány sorban azoknak, akiken ez az érzés uralkodott, uralkodik.

Valahol egy párhuzamos világban...

Vannak pillanatok az életünkben, amikor egy kicsit minden jobban fáj... Vagy talán még jobban.
Az apró, kis dolgok is olyan mélyre hatolhatnak a szívünkben, mint a nagyok talán sohasem...

Fáj a gondolatok legapróbbika, a látvány töredéke. S azaz érzés... ezt ember talán még soha nem fogalmazta meg, és nem is fogja tudni.

Ezekben a nagyon nehéz hetekben, napokban, percekben, pillanatokban, furcsa gondolatok környékeztek meg.
Illetve kislányosan eljátszottam a gondolattal.

Mi lenne, ha a mi világunk mellett létezne egy párhuzamos? Ugyanabban a térben és időben, csak egy másik síkon...
Egy olyan síkon, ami a miénk ellentéte. Elmesélhetem, hogy én milyennek képzelném a sajátomat?

Az egy olyan világ lenne, ahol nem szakadnak meg a szívek. Ahol nem bántanák egymást az emberek.
Ahol nem létezne az emberi gonoszság legalantasabbika. Egy hely, ahol mindenki boldog lehetne.

Nem léteznének túlzott különbségek ember és ember között. Nem lenne szegény-gazdag, csúnya-szép,
gonosz-jó...
Ahol vidáman nevetnénk, mosolyognánk önfeledten. Nem pedig szigorúan, szomorúan és egykedvűen járnánk az utcákat, mint itt.
Az én kis saját világomban nem kérnék túl sokat:

Az a  L.Á. boldog lenne.
Nagyon boldog. Elmondhatatlanul boldog.
Egy kislány lenne, aki nem veszítette volna el az édesapját hét évesen.
Egy kislány, akit a tragédia után egy kicsit jobban szerettek volna.
Egy tinédzser akivel egy kicsit többet barátkoztak volna.
Egy "középkorú" tinédzser akibe szerelmesek lettek volna a fiúk.
Egy "idős" tinédzser, akit nem bántottak volna oly kegyetlenül az osztálytársai, csak azért mert annak született akinek...
Egy kezdődő felnőtt lenne, aki arra az Egyetemre jelentkezhetett volna, ami a vágya volt.
Egy fiatal felnőtt, aki nem lökődik a kollégiumi szobákban, nem lökődik albérletről albérletre.
Egy nő lenne, aki ne érezné azt, hogy senki sem törődik vele, vagy szereti.
Egy ember lenne, akire figyelnek. Akit nem bántanak munkahelyeken, akit szerető és meleg otthon várná.
Aki nem sírna mindennap a szíve után. Hol hagyta?
Ez a lány boldog lenne. Nagyon boldog.
Oldalra nézne, és felhőtlenül rá pillantana arra aki szeret. Minden kétség és félelem nélkül, hogy valaha egyszer elveszíti.

Ez a lány boldog lenne. Elmondhatatlanul boldog.

Valahogy így nézne ki, az én kis párhuzamos univerzumom.
Milyen jó is lenne, egyszer, csak egyetlen egyszer átsétálni azon a bizonyos nem létező ajtón és bele sétálni ebbe az életbe.
Bár, nem lehet tudni, hogyan birkóznánk meg magával az élménnyel. Hiszen annyira más síkon mozog már a mi életünk.

Biztosan butaság, de én minden este elképzelem, hogy talán igen... létezik valahol egy ilyen hely, a maga szereplőivel és szép érzéseivel.
Valahol lennie kell.

Egy gondolat bánt engemet...

Még mindig nincs elég idő és energiám arra, hogy szép kerek mondatokat fogalmazzak. Talán majd a hét vége felé... szombat éjszaka. Talán.
Sok minden történik.
Az életünk kiszámíthatatlan, erről minden egyes áldott nap, meggyőződöm.
Furcsa helyekre sodor bennünket a szél, különleges emberekkel találkozunk.
Mégis hiányt érzünk. Valami mintha hiányozna az összképből... ez minden ember életében más.
Talán túlzás lenne úgy fogalmaznom, hogy kicsit "bele vagyok betegedve" az elmúlt napokba... igen.
Túlzás.
De valahol mégsem.
Minden szép, minden jó, mindennel megvagyok elégedve... csak!
Ott az a "csak"...
Reggelenként, és esténkét, végig sétálom Debrecen és Nyíregyháza főterét. Ilyenkor van egy kis időm.
Gondolkozni. Valószínűleg nem tartanak normálisnak. A kislány (és most nem hazudok) egyik szeme sír,
a másik meg nevet. Bár inkább sír...
Annyira szánalmas vagyok, hogy elkezdtem "kreatív hobbiskodni". Dobozokat készítek esténként...
Mint egy mama...
Egy jó oldala viszont van. Újra festek.(na persze nem dobozokat!:) ) Hozok majd képeket a blogra is.
Fáj az ember lányának a szíve. Jó helyen van, de mégsem. Egy kis támogatás jól esne.
Bár, ki és honnan látnák, hogy mi nyomja a lelkemet, amikor mindig mosolygok?
Különös az életünk... ha lelki nyomorunk van, hozza magával a fizikait is.
Nem tudom, hogy még mi jön...
Szép mondatokért forduljanak hozzám, szombat éjszaka!

Addig is, olvasgatni lehet, egy új blog oldalt, amit a divattervezőmmel közösen készítünk:
moyfashion.blogspot.hu
Szép estét!

Tizenegy perc. (részlet)

Minél távolabb vagyunk egy élménytől, annál közelebb érezzük a szívünkhöz, hiába próbáljuk meg elfojtani és elfelejteni. 
Amikor száműzetésben vagyunk, minden apró emléket féltve őrizgetünk, ami a gyökereinket juttatja az eszünkbe. 
Amikor távol vagyunk a szeretett lényeinktől, minden járókelő rájuk emlékeztet.