2013. szeptember 7., szombat

Egy kislány reményei, egy új, még szebb évre.


A most következő 5774. zsinagógai esztendőre szeretnék mindenkinek csupa-csupa jót kívánni.
Remélem mindenkinek teljesülnek az álmai, féltve őrzött vágyai.

Egy évvel ezelőtt amikor beköszöntött az 5773. esztendő, akkor sok mindent kívántam.
Boldog, örömtől teli új esztendőt. Egy kissé nehézkesen indult, de a vége felé, minden olyan szép lett.
Nem mondhatnám, hogy kifejezetten ezt kívántam, azt hiszem a vártnál jobban teljesült a kívánságom.
Ilyenkor ez a legjobb. Amikor a vártnál jobbat, és szebbet kapunk.
Most az új év felé közeledve, nagyon nehéz volt.
Ez a két nap sok mindenben segített. Voltam zsinagógában és imádkoztam az Ö.valóhoz, hogy segítsen nekem.
Segítsen nekem mindabban, amitől annyira félek. Tudom azt, hogyha tavaly kegyes, és nagylelkű volt velem, akkor idén is segíteni fog, és csak azt fogom kapni, amire vágyok, azt amiért esténként imádkozom hozzá.

Minden rossz gondolottól, és érzéstől függetlenül azt kívánom mindannyiótoknak, hogy teljesüljenek azon álmaitok, amiről magatok sem hiszitek el, hogy teljesülhet. Igenis valóra válhat. Valóra is fog.
Ne csüggedjetek.
A félelmeitektől pedig ne féljetek. Nézzetek szembe velük, és harcoljatok ellenük.
A szeretet körülvesz, és a legfélelmetesebb gondolatot, érzést is legyőzi.
Hinnünk kell ebben, mást nem is tehetünk. Tegyetek úgy, mint én.
Lefekvés előtt mindig becsukom a szemem, és elképzelem, ahogy minden álmom teljesül, félelem, és aggódás nélkül élek, szeretetben.

Szép és boldog új évet!
L.Á.