Kisvárdán láttam meg a napvilágot egy szombati nap kora délutánján.
Mint utólag kiderült,az orvos aki a világra hozott, nem rendelkezett hivatalosan orvosi diplomával (!)....
S előttem és utánam még több tíz évig tevékenykedett, mint szülész-nőgyógyász....
Nem régen tudódott ki a csalás...
Sokszor szoktunk azon nevetni, hogy azért vagyok ilyen, amilyen... :-) kakukktojás.A család fekete báránya.
Tíz éves koromig Demecserben éltem, a vidéki élet minden szépségével.
Emlékszem a bátyámmal való sötét téli éjszakákra, amikor kint 20-30cm-es hó esett, mi pedig egész
este kint szánkóztunk.
Emlékszem, ahogy bandukoltunk az erdőben, megfelelő "csúzli" ágat keresve.
Emlékszem, ahogy nagymamámmal a kertben órákat elsétálgattunk, és figyeltük a természetet.
Emlékszem, mikor átszöktem a házunk háta mögött lévő "kastély parkba" ahol egyedül
csúszdáztam, a mászókákon ücsörögtem, és vártam, hogy hátha valami különlegeset láthatok, a körülöttem
lévő nagy erdőben.
Emlékszem, ahogy anyukám kísért minden reggel az iskolába, nekem pedig mennyire nem volt
kedvem menni...
Emlékszem, hogy amikor már nagyobbacska voltam, egyedül (!) mehettem biciklivel az iskolába, s haza.
Emlékszem, hogy mindig én voltam a leglassúbb az osztályban. Mindig rám kellett várni.
Az ebédlőben már mindenki rég befejezte az ebédjét, én még csak akkor kezdtem neki a másodiknak.
Emlékszem, hogy nagyon nehezen engedtek el az óvónénik az oviból, mert annyira kicsi és beteges voltam.
Emlékszem, hogy órákon keresztül tudtam bámulni a német rajzfilmcsatornákat. Pedig semmit sem értettem.
Emlékszem, amikor beköltöztünk Nyíregyházára.
Emlékszem az első napomra az Arany János Nyolcosztályos Gimnáziumban.
Emlékszem, az első történelem, irodalom órámra az Aranyban.
Sosem felejtem el az első úszás órámat. Voltam kb. 120 cm... teljesen ellepett a víz, én meg majdnem megfulladtam.
Emlékszem az első, vers és mesemondó versenyeimre, ahol szinte mindig helyezést értem el.
Emlékszem az első vonatos kirándulásunkra, ami ide, Budapestre vezetett.
Emlékszem, hogy az utolsó Forintomat is elköltöttem könyvekre a Westendben.
Nagyon szép gyermekkorom volt, amit semmi másra nem cserélnék el. Mindig boldogan, és mosolyogva gondolok vissza ezekre a napokra.
Aztán jött egy fordulópont. "Nagylány" lettem.
Emlékszem, hogy mennyire aggasztott az érettségi.
Emlékszem, hogy mennyit bántottak az osztálytársaim...
Emlékszem, hogy majd kiugrottam a bőrömből 2008 nyarán amikor felvettek a Károli Egyetemre.
Sosem fogom elfelejteni, amikor költöztettek fel Budapestre. Először a Reviczky utcába.
Mivel borzalmasan félek egyedül a sötétben, ezért váltottunk.
Beköltöztem októberben a Bethlen Gábor kollégiumba.
Megismerkedhettem csodálatos emberekkel.
Emlékszem, amikor sikerült elérnem az anyukámnál, hogy beiratkozhassak a Rabbiképzőbe is.
Emlékszem a felvételimre az OR-ZSE-n. :))) Szorongva álltam a második emeleten, és olyan "félelmetes" emberek jöttek velem szembe. Akik azóta ma már kedves tanárok, ismerősök, barátok.
Emlékszem a Rabbiképzőben azokra a szép napokra, amiket a Károli sosem tudott megadni. Ott is könnyű volt megkülönböztetettnek lenni...
Emlékszem, amikor ott hagytam a kollégiumot és elköltöztem. Bevallom, sírtam... bármennyire is nehéz volt néha együtt élni három másik emberrel, a Fehérvári út sokszor hiányzik...
Emlékszem azokra az estékre, amikor az ablakomban ülve, a gondolataimmal harcban állva, vártam valamire... valami másra.
Emlékszem az előző hétre, emlékszem a tegnapra.
Belépek a huszonötödik életévembe. Valami oknál fogva, mindig is ezt az időszakot vártam.
Azt mondanám, hogy nem hiába.
Hosszú-hosszú idő után, most érzem azt, hogy végre ott vagyok, ahol lennem kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése