Szerették egymást, kapcsolatuk mégis válságba jutott.
Tamási Áron ugyanis a hűséget a szülőföldjének tartogatta, nem a nőknek....
Magdó a második felesége és sokadik szerelme volt. A nagyenyedi polgárcsalád lánya festőnek tanult Bécsben, s eközben a budapesti Magyarság című lapnál dolgozott rajzolóként.
A lapba Tamási is írt, a lány pedig meg akarta ismerni az írót, akit akkoriban tett országosan ismertté regénye, az Ábel a rengetegben.
1938-ban házasodtak össze, és Kolozsváron telepedtek le, de a szerelmi próbatételek az ő történetükben túl nehéznek bizonyultak.
Az író nem állt ellen a nőknek, kivált, ha felesége nélkül utazott Magyarországra vagy a szülőfalujába.
Néhány év múlva már a válást fontolgatták, amikor a történelem közbe szólt.
Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, de ezzel a zsidó törvények is megérkeztek: Magdóból és szüleiből üldözöttek lettek. Az éppen szélsőjobboldallal kokettáló Páger Antal színházi berkekben már azt terjesztette, hogy Tamási azért készül válni Magdótól, mert kínos neki a zsidó feleség. Éppen fordítva történt: a veszély hozta újra össze a házaspárt.
Tamásit azokban a jobboldali körökben, ahol korábban székely testvérüknek szólították, innentől zsidóbérencnek nevezték.
1943-ban még az Ábel betiltása is komolyan szóba került.
Amikor '44 májusában Kolozsváron elkezdték begyűjteni a zsidókat, Tamási megpróbált közbelépni egyik szomszédja érdekében. A detektív közölte vele, hogy hamarosan a feleségét is elviszik. Magdó még másnap a biztonságosabbnak gondolt Budapestre menekült, Tamásinál pedig házkutatást tartottak.
Az elkeseredett író levelet írt a belügyminiszternek, amelyben mentséget kért Magdónak és szüleinek.
Így a közvetlen veszély egy időre elhárult.
Nem sokkal később a szovjet hadsereg betört Erdélybe, és nyomában sorra állították vissza a román közigazgatást. Tamásiéknak most magyarságuk miatt kellett aggódniuk. Családjával együtt elindult a főváros felé. Útközben, Recsken talált búvóhelyet feleségének és apósáéknak.
Mire Budapestre ért, már Szálasiék voltak hatalmon, az élete újra veszélybe került.
Több helyen bujkált, míg végül Bajor Gizi fogadta be villájába.
A nőknek azonban nem tudott ellenállni, többször kiszökött rejtekhelyéről, hogy valamelyik hölgyismerősét felkeresse, vagy ahogy ő fogalmazott, elmenjen "rózsaszaglászni":
A veszély elmúlása, újra előhívta a korábbi konfliktusokat, ismét felmerült a válás gondolata.
Még remélték, hátha egy kis távollét segít: Magdó visszaköltözött Kolozsvárra, férje pedig elfogadta a neki felkínált budapesti képviselői helyet.
A házasságot azonban nem lehetett megmenteni. 1947 januárjában Magdó megírta férjének egy álmát:
felkérezkedett Farkasfalkán egy szénásszekérre, ám azt mondták neki, nem jöhet, mert már nem Tamási Áron felesége.
"Arra kérlek, tájékozódjál, hogy miképpen lehetne nagyon gyorsan azt a kis formaságot elintézni, amit válásnak neveznek. Csókol kis vándorod: Magdó és csókol a Mackó Zebulon."
Tamási beleegyezett a válásba, akkor már egy tizennyolc éves diáklánynak, későbbi harmadik feleségének udvarolt. A válás előtt újabb levél jött Magdótól:
"Már csak pár napig vagyok a feleséged - azután viszont szeretnék nagyon és emberien jó lenni hozzád. Furcsa, hogy mindkettőnknek egyszerre nehezült így meg az életünk. Ne búsulj Édes, hátha jobb lesz és elviselhetőbb."
Amikor Tamási nem sokkal később újra megnősült, esküvője napján száz szál virágot küldött Magdónak.
Életük végéig szoros, baráti viszonyban maradtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése