Azóta is a gyerekkori szobámban ott pihen az ágyamon, és akármikor amikor haza megyek magamhoz
ölelem, és egy kicsit olyan, mintha az apukámat ölelném meg, akit már tizenhét évvel ezelőtt elveszítettem.
Bár igaz, a pesti albérletek nem tették lehetővé, hogy a majdnem két méteres plüss állatot magammal cipeljem, azért néha jó lenne ha hozzá bújhatnék, vagy magamhoz ölelhetném.
Nagy ritkán amikor haza megyek, akkor bepótlom az elmaradhatatlan kucorodást. :-)
Az életünket az emlékeink határozzák meg. Nem is kérdéses.
Amikor nyaralni megyünk, akkor szuveníreket vásárolunk. Jómagam krónikus füzet - és - könyv vásárló vagyok külföldön.
Ahol jártam eddig, mindenhonnan van egy noteszem, amiből már az évek folyamán napló lett.
Így soha sem veszítem el, nem dobom ki. A könyvek pedig maguktól értetendően a polcon csücsülnek, és várják, hogy újra és újra elővegyem őket, a bölcsességeket kiolvasván.
A legszebb elmlékeinkre emlékeztetnek ezek a tárgyak. Hiszen nem fogom soha azt érezni, amit akkor anno és ott éreztem. Ez persze nem jelenti azt, hogy többet ne látogatnám meg azt a helyet, éppenséggel a hely szelleme nem mindig ugyanaz.
Ilyen tárgyak, emlékek amikor elballagunk az óvodából, iskolából. Diplomaosztó alkalmából.
Szinte mindenki szerintem ékszert kap. De sokan bólogathatnak, hogy a gimnáziumi csokruk kiszárítva még mindig megvan valahol egy dobozban :-).
Eszünkbe juttatják azoknak a napoknak a gyémántos szikráit ami örökké bennünk fénylenek.
Sosem veszítenek a fényükből.
Talán ezért is van, hogy a lányok/fiúk vágynak valamire attól akit szeretnek. Nem azért, mert önzőek, kihasználóak lennének.
Hanem, mert bárhol is járnak a világban, a szívük fölött, a bal csuklójukon magukhoz szoríthatják azt a kis apró semmiséget, és úgy érezhetik, hogy az a valaki velük van.
Azokkal a szép emlékekkel, azokkal a nagyon szép emlékekkel.
Régen, mindig a Dávid csillagos nyakláncom szorongattam a szívem felett. Elszakadt. Biztosan volt valami jelentőssége.
Úgy szeretném, hogyha egy kis apró semmiség bármikor kibújhatna a pólómból, felgyűrődhetne a pulcsim ujjánál, magamhoz szoríthatnék egy újabb "pónit" - ahogy nevezem a kedvenc párnám.
Ezek az emléktárgyak arra emlékeztetnek bennünket, hogy voltál boldog. Nagyon boldog. Emlékeztet a személyre akitől kaptad. És ez a legfontosabb. Emlékeztet a helyre ahonnan való.
Mindig megkérdezik, hogy a lányok miért szeretnének ilyen kis butaságokkal "gazdagodni" hát kérem szépen ezért...
Beköszöntött az ősz. A szívek egyre jobban félnek az ősz és a tél hidegségétől.
De ha arra gondolnak, hogy mit adott nekik a nyár, akkor a leghidegebb éjszaka is boldogsától lesz fűtve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése